Az emberek nagy múltra tekintenek vissza a faragasztók használatában. A 17. és 18. században Európában és az Egyesült Államokban létesültek ragasztógyárak; a 19. század elejére Európában megjelentek a kereskedelmi kazein termékek, ami a kereskedelmi ragasztógyártás egyre kifinomultabbá válását jelzi. A műgyanták a 19. század végén és a 20. század elején kerültek a ragasztószektorba.
Az 1930-as években a faipar fenol-formaldehid és karbamid-formaldehid gyantaragasztókat kezdett használni. Ez az elmozdulás mélyreható változásokat idézett elő a fatermékek gyártási folyamataiban és szerkezeti kialakításában, és ezt követően elősegítette a mérnöki faipar fejlődését,{4}}különösen a forgácslap ágazatot. Az 1970-es évek óta a műgyanta ragasztók adják a globális ragasztógyártás több mint 80%-át, melyben a faragasztók különösen jelentős szerepet játszanak. Az 1970-es években a fafeldolgozáshoz használt ragasztók tették ki Japán teljes ragasztótermelésének 75%-át, míg 1978-ban az Egyesült Államok faiparában használt karbamid-formaldehid és fenol-formaldehid gyanták a teljes hőre keményedő gyantagyártás 37%-át tették ki.
